Te élsz a „beszédbeli nyíltsággal”?
TÖBB mint hatmillió ember 235 országban élvezi azt, amit a Biblia ’beszédbeli nyíltságnak’ nevez. A Szentírás új világ fordítása Keresztény Görög Irataiban 15-ször fordul elő ez a kifejezés (Filippi 1:20; 1Timóteusz 3:13; Héberek 3:6; 1János 3:21). De mit foglal magában a ’beszédbeli nyíltság’? Mi segít, hogy szert tegyünk rá? És a kommunikáció mely területein teszi lehetővé ez a nyíltság, hogy szabadon beszéljünk?
Egy bibliai szavakat magyarázó szótár szerint a ’beszédbeli nyíltságnak’ fordított görög kifejezés jelentése: „szólásszabadság, a közlés akadálytalansága . . . , félelem nélküli bátor beszéd, tehát bizalom, derűs buzgalom, bátorság, ami nem kötődik feltétlenül beszédhez” (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words). Ám ezt a nyílt beszédet nem szabad összetéveszteni a gorombasággal vagy a durvasággal. „Beszédetek mindig kellemes . . . legyen” — jelenti ki a Biblia (Kolosszé 4:6). A beszédbeli nyíltság azt jelenti, hogy tapintatosak maradunk, de nem engedjük, hogy a lesújtó körülmények vagy az emberektől való félelem megakadályozzon minket abban, hogy beszéljünk.
Vajon a beszédbeli nyíltság velünk született jogunk? Figyeljük meg, hogy mit írt Pál apostol az efézusi keresztényeknek: „Nekem, minden szent közül a legeslegkisebbnek adatott ez a ki nem érdemelt kedvesség, hogy hirdessem a nemzeteknek a Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságáról szóló jó hírt”. Pál hozzátette, hogy Jézus Krisztus által „megvan e beszédbeli nyíltságunk, és bizalommal való szabad utunk van a belé vetett hitünk révén” (Efézus 3:8–12). A beszédbeli nyíltság tehát nem egy olyan kiváltság, amelyre természetünknél fogva fel lennénk jogosítva, hanem a Jehova Istennel ápolt kapcsolatunkból ered, amely a Jézus Krisztusba vetett hiten alapszik. Lássuk, hogyan tehetünk szert erre a nyíltságra, és miként tudjuk kimutatni, amikor prédikálunk, tanítunk vagy imádkozunk.
Mi segít bátran prédikálni?
A beszédbeli nyíltságot illetően Jézus Krisztus a legkiemelkedőbb példa. A buzgósága arra indította, hogy megragadja a lehetőségeket a prédikálásra. Akár pihent, étkezett valakinél, vagy úton volt, soha nem szalasztotta el az alkalmat, hogy beszéljen Isten Királyságáról. Sem gúnyolódással, sem nyílt ellenállással nem tudták ebben megakadályozni. Ehelyett bátran leleplezte korának hamis vallási vezetőit (Máté 23:13–36). Jézus még akkor is félelem nélkül beszélt, amikor letartóztatták és bíróság elé vitték (János 18:6, 19, 20, 37).
Jézus apostolai ugyanilyen nyíltsággal beszéltek. I. sz. 33 pünkösdjén Péter beszédbeli nyíltsággal szólt egy több mint 3000 fős tömeghez. Érdekes, hogy nem sokkal korábban, amikor egy szolgálólány felismerte, inába szállt a bátorsága (Márk 14:66–71; Cselekedetek 2:14, 29, 41). Amikor Pétert és Jánost a vallási vezetők elé hurcolták, ők nem ijedtek meg. Habozás nélkül, bátran tanúskodtak a feltámasztott Jézus Krisztusról. A vallási vezetők tulajdonképpen Péter és János nyíltságából ismerték fel, hogy ez a két férfi Jézussal volt (Cselekedetek 4:5–13). De hogyan tudtak ilyen bátran beszélni?
Jézus korábban ezt ígérte az apostolainak: „Amikor . . . kiszolgáltatnak titeket, ne kezdjetek aggódni amiatt, hogy miként vagy mit beszéljetek, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit kell mondanotok; mert nem csupán ti beszéltek, hanem Atyátok szelleme beszél általatok” (Máté 10:19, 20). A szent szellem segített Péternek és másoknak, hogy leküzdjék a félénkségüket vagy a félelmüket, amely meggátolta volna őket abban, hogy nyíltan beszéljenek. Ez a hatalmas erő nekünk is ugyanígy segíthet.
Továbbá maga Jézus bízta meg a követőit, hogy képezzenek tanítványokat. Ez így volt rendjén, hiszen neki adatott „minden hatalom az égben és a földön”. És Jézus ’velük van’ (Máté 28:18–20). A korai tanítványok tudatában voltak annak, hogy Jézus támogatását élvezik, és ez magabiztossá tette őket, amikor szembe kellett nézniük a hatóságokkal, melyek meg akarták akadályozni a prédikálásukat (Cselekedetek 4:18–20; 5:28, 29). Ez a tudat nekünk is erőt adhat.
Pál rámutatott egy másik okra is, amiért nyíltan beszélhetünk. A reménységet a „nagy beszédbeli nyíltsággal” hozta összefüggésbe (2Korintusz 3:12; Filippi 1:20). Mivel a reménység üzenete túl csodálatos volt ahhoz, hogy megtartsák maguknak, a keresztényeknek meg kellett osztaniuk másokkal. Igen, a reménység számunkra is egy ok, hogy beszédbeli nyíltsággal éljünk (Héberek 3:6).
Bátor prédikálás
Hogyan prédikálhatunk bátran még félelmet keltő körülmények között is? Gondolj Pál apostolra! Mialatt börtönben volt Rómában, arra kérte a hívőtársait, hogy imádkozzanak érte, hogy ’beszédkészség adassék neki, amikor megnyitja a száját, hogy bátorsággal beszéljen, ahogy beszélnie kell’ (Efézus 6:19, 20). Vajon választ kapott ezekre az imáira? Igen! Pál a börtönben való tartózkodása alatt továbbra is ’prédikálta nekik Isten királyságát, a legnagyobb beszédbeli nyíltsággal, akadálytalanul’ (Cselekedetek 28:30, 31).
Azok a helyzetek, amikor lehetőségünk adódik a tanúskodásra a munkahelyen, az iskolában vagy utazás közben, próbára tehetik a beszédbeli nyíltságunkat. Előfordulhat, hogy félénkek vagyunk, vagy attól félünk, hogy mit szólnak mások, esetleg nem bízunk a képességeinkben. Mindez visszatarthat bennünket attól, hogy beszéljünk. Pál apostol ebben is jó példát mutatott. Ezt írta: „bátorságot gyűjtöttünk a mi Istenünk által, hogy szóljuk nektek az Isten jó hírét sok küzdelemmel” (1Tesszalonika 2:2). Pál csak úgy volt képes megtenni mindazt, amire a saját erejéből nem futotta volna, hogy Jehovában bízott.
Az ima segített Sherrynek is, hogy összeszedje a bátorságát, amikor lehetősége adódott a kötetlen formájú tanúskodásra. Egy nap, miközben várta, hogy a férje visszaérjen egy találkozóról, észrevette, hogy egy másik nő is várakozik. „Óriási gombóc volt a torkomban, de imádkoztam Jehovához bátorságért” — mondja Sherry. Amint megszólította a hölgyet, ott termett egy baptista lelkész is. Sherry persze nem számított rá, hogy egy egyházi személlyel is találkozni fog. Ám ismét imádkozott, és képes volt tanúskodni. Adott a hölgynek egy kiadványt, és megbeszélte vele az újralátogatást. Amikor élünk a lehetőséggel, hogy tanúskodjunk, biztosak lehetünk benne, hogy a Jehovába vetett bizalom segít majd bátran beszélnünk.
Amikor tanítunk
A beszédbeli nyíltság szorosan összefügg a tanítással. Azokról a férfiakról, „akik jól szolgálnak” a gyülekezetben, a következőket írja a Biblia: „jó hírnevet és nagy beszédbeli nyíltságot szereznek maguknak a Krisztus Jézusba vetett hitben” (1Timóteusz 3:13). Ők azáltal szerzik meg ezt a beszédbeli nyíltságot, hogy maguk is alkalmazzák, amit másoknak tanítanak. Így megvédik és erősítik a gyülekezetet.
Amikor ilyen értelemben is beszédbeli nyíltsággal szólunk, a tanácsunk hatásosabb, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy megfogadják. A hallgatók nem fognak összezavarodni a rossz példánk láttán, hanem buzdítja majd őket, amint látják, hogy amit nekik tanítunk, azt mi is alkalmazzuk a gyakorlatban. Ez a nyíltság lehetővé teszi, hogy a szellemileg képesített férfiak ’helyreigazítsanak’ egy testvért, mielőtt nagyobb baj történne (Galácia 6:1). Ezzel ellentétben, ha valaki nem jó példát mutat, talán habozik tanácsot adni, hiszen érzi, hogy nincs joga hozzá. És ha valaki csak késve adja meg a szükséges tanácsot, az végzetes következményekkel járhat.
Az, hogy bátorsággal beszélünk, persze nem azt jelenti, hogy bírálóvá, dogmatikussá vagy önfejűvé válunk. Pál „a szeretet alapján” buzdította Filemont (Filemon 8, 9). Így a szavai kétségtelenül kedvező fogadtatásra találtak. Igen, egy tanácsnak, melyet egy vén ad, mindig szeretetből kell fakadnia.
A beszédbeli nyíltság nemcsak akkor létfontosságú, amikor tanácsot adunk. Pál így írt a korintuszi gyülekezetnek: „Nagy beszédbeli nyíltsággal vagyok irántatok. Nagy az én dicsekvésem rátok nézve” (2Korintusz 7:4). Amikor csak lehetett, Pál mindig megdicsérte a testvéreit. A szeretet arra indította őt, hogy a hívőtársai jó tulajdonságaira összpontosítson, annak ellenére, hogy ismerte a hibáikat is. A keresztény gyülekezetre ma is jó hatással van, amikor a vének nem fukarkodnak a dicsérettel, és buzdítják a testvéreiket.
Ahhoz, hogy a keresztények hatékonyan taníthassanak, mindegyiküknek szükségük van a beszédbeli nyíltságra. Sherry, akit már korábban említettünk, buzdítani szerette volna a gyermekeit, hogy tanúskodjanak az iskolában. „Bár az igazságban nőttem fel — vallja be —, ritkán tanúskodtam az iskolában. És alig tanúskodok kötetlen formában. Megkérdeztem magamtól: »Milyen példát mutatok a gyermekeimnek?«” Sherry rádöbbent, hogy több erőfeszítést kell tennie, hogy kötetlen formában tanúskodjon.
Igen, mások látják, hogy mit teszünk, és felfigyelnek rá, ha nem cselekszünk összhangban azzal, amit tanítunk. Tegyünk hát szert beszédbeli nyíltságra azáltal, hogy igyekszünk azt tenni, amit mondunk.
Imában
A beszédbeli nyíltság különösen fontos, amikor Jehovához imádkozunk. Nyugodtan kiönthetjük neki a szívünket, bízva abban, hogy meghallgatja az imánkat és válaszolni is fog rá. Így bensőséges, meghitt kapcsolatban lehetünk égi Atyánkkal. Soha ne tétovázzunk Jehovához fordulni, arra gondolva, hogy túl jelentéktelenek vagyunk. Mi a helyzet akkor, ha bűnösnek érezzük magunkat, mert elkövettünk valamilyen hibát vagy bűnt, és ezért nem tudunk nyíltan beszélni az imában? Vajon még ilyen esetben is bátran közeledhetünk a világegyetem Szuverénjéhez?
Jézus felmagasztalt állást tölt be mint Főpap, és ez elmélyíti az ima iránti bizalmunkat. A Héberek 4:15, 16-ban ezt olvashatjuk: „nem olyan főpapunk van, aki nem tud együtt érezni gyengeségeinkkel, hanem olyan, aki minden tekintetben próbára lett téve, mint mi magunk, de bűn nélkül. Járuljunk tehát beszédbeli nyíltsággal a ki nem érdemelt kedvesség trónjához, hogy irgalmasságot nyerjünk, és ki nem érdemelt kedvességet találjunk megfelelő időben jövő segítségül.” Ekkora értéke van Jézus halálának és Főpapként betöltött szerepének.
Ha komolyan igyekszünk engedelmeskedni Jehovának, akkor okkal bízhatunk abban, hogy készségesen meghallgat minket. János apostol ezt írta: „Szeretteim, ha a szívünk nem ítél el minket, beszédbeli nyíltságunk van az Isten felé; és amit csak kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk a parancsolatait, és azokat tesszük, amik kedvesek a szemében” (1János 3:21, 22).
Az, hogy szabadon közeledhetünk Jehovához azt jelenti, hogy mindent elmondhatunk neki. Bármilyen félelmek, gondok vagy aggodalmak nyugtalanítsanak is, feltárhatjuk ezeket Jehovának, bízva abban, hogy őszinte imáinkat mindig meg fogja hallgatni. Még ha súlyos bűnt követtünk is el, de őszintén megbántuk, nyugodtan elmondhatjuk imában a gondolatainkat.
A beszédbeli nyíltság ki nem érdemelt ajándéka valóban nagy kincs. Ezáltal dicsőíthetjük Jehovát a prédikálás és a tanítás során, és ezáltal kerülhetünk egyre közelebb hozzá imában. ’Ne dobjuk el tehát beszédbeli nyíltságunkat, mely nagy jutalommal jár’, ami nem más, mint az örök élet (Héberek 10:35).
